Szösszenetek a XXI. századból - avagy a gépek lázadása

Kedves Olvasóim! Ezt muszáj Veletek megosztanom. A XXI. században élünk, így van? A technika vívmányai már az eget karcolgatják, embert küldtünk a Holdra. Az okostelefonok, az okosautók, az okostévék, minden okos már, még a fogkefe is, csak tudjuk őket használni. Tudjunk lépést tartani a tempóval, a fejlődéssel, merthogy hiába mi emberek álmodjuk és találjuk fel őket, majd dobjuk a piacra. Mit sem ér az egész, ha van a Föld bolygón egyetlen egy porszem, egy gyenge láncszem, ÉN, akinek a birtokában ott van minden tudomány; tévé, autó, telefon, hadd ne soroljam, MINDEN, de még a manuálisan óriásira kihajtogatható papír formátumú térképnél tart, amivel ki tudja gyakorlatilag tapétázni a műszerfalat az autóban, hogy semmit se lásson. Érted ezt? Okos a telefonom, csúcstechnológiás, az autóm egyenesen beszél hozzám, a számba rágja/rágná szerencsétlen, hogy mi a következő lépés, mit csináljak, merre menjek. Én pedig, mintha a falhoz beszélne, homlok egyenest mást teszek. Ilyenkor mi játszódhat le vajon a tudatalattimban? "Nekem te ne dirigálj, nem vagy az anyám, kinek csobogsz….. vagy mi? Pedig szegény GPS csupán csak a dolgát teszi, én pedig dacból fittyet hányok rá, nehogy ám már ő jobban tudja. Aztán, hogy ne mindig ÉN legyek a hülye, csak azért, a kedvencem az, amikor az autóm műszerfalára kiteszem a telefonomat, elindítom rajta a navigációt, és ugyanezt a programot elindítom az autómban is (igen, a MAP gombot önállóan a műszerfalon még meg tudom nyomni) (nevetek). Betölt mindkét technika, ugyanaz a város, ugyanaz az utca az úti cél, csak mind a kettő "okostojás" másfele akar vinni…Ilyenkor az alábbi opciók a lehetségesek;

• választhatsz, hogy melyik út a szimpatikusabb
• tök mindegy, hogy mit mondunk, úgysem arra fogsz menni,

avagy a gépek lázadása. ÉN meg, mint a birka csak nézek, hogy kire hallgassak, mivel az összes beállítás ugyanaz. "Ti most szórakoztok velem? Vicces mi, haha, jót nevettem, szemetek!" – igyekszem velük veszekedni, várom a válaszukat, de mindhiába. Legalább egymással egyeztetnének, hogy kinek legyen igaza, melyik a helyes út. Hiszen embert küldtünk a Holdra, nem tudnának egymással szót érteni? Valahogy így képzelem;

"Figyelj tesó, vigyük el ezt a jóembert, könyörüljünk meg rajta, hát néz már rá, arra a kétségbeesett fejére, szerintem még a bolygót sem tudja beazonosítani, hogy melyiken van. A végén még lemegy a térképről, aztán ideges lesz. Engem jól földhöz fog vágni, neked meg megrugdossa a kerekeidet! Hiányzik ez nekünk? Nem, ugye? Segítsünk neki!"

Végül úgy jutunk dűlőre, hogy az egyik készüléket kikapcsolom, na jó, elnémítom. ÉN pedig arra az egyre koncentrálok minden idegszálammal, amelyik a ringben maradt. Ideig-óráig működik is a dolog, néha újra kell terveznie szegénynek, mert mire kitalálja a haladási irányt, már esélyem sincs reagálni. Igen, természetesen ő a hülye, és nem én. A helyzet az, hogy elég sűrűn kell újra terveznie, mivel bent vagyok egy forgalmas nagyvárosban, és a többi autósra is figyelnem kell, a gyalogosokról, a szabálytalanul közlekedő kerékpárosokról, és motorosokról már nem is beszélve. Szóval mindenki más tehet a bénázásomról, csak én nem. Újratervezés, bzz újratervezés, bzz újratervezés, bzz újra….bzz, már arra sincs ideje, hogy kimondja. Aztán egyszer csak feladja, és elhallgat. Mélyen hallgat. Sztrájkol, a gépek lázadása. Úgy tudom elképzelni, hogy egy fickó ül a számítógép szobában, előtte egy hatalmas falon monitorok tömkelege, feltérképezve egyész Európát, utcáról-utcára, fején hatalmas fejhallgatóval zárja ki a külvilágot, a minimális gépzúgásokat is, hogy még azok se tudják kizökkenteni a figyelméből, ÉN pedig piros pöttyként villogok a monitoron, és cikázok össze-vissza értelmetlenül, közben folyamatos az újratervezés. A fickó minden idegszála rám összpontosul, már a végén levegőt sem vesz, és nem pislog, és verejtékezik, haláltusát játszik miattam. A navin keresztül próbál észt osztani, -az a közös csatornánk-, hogy merre menjek; a következő lehetőségnél fordulj jobbra – szólal meg egy kedves női hang a közös csatornánkon, hogy még a felzaklatott, karakán férfias hangja se zavarjon meg. Erre ÉN bevágódok balra, egy behajtani TILOS utcába…de miért? M.I.É.R.T.? Emberünk hátra löki magát a gurulós székkel, a fejéről az asztalhoz vágja a fejhallgatót, kezeit összefonja maga előtt, és káromkodik; "Anyád! Segítsen neked a hóhér, minek tépjem itt a számat?! – és az idegtől remegve feláll az asztaltól, és szünetre megy. Közös csatornánkon pedig síri a csend, a műhold villog jelet keresve. A jel viszont kávé szünetet tart éppen, és engem szid;

"Nem világos valami? Nem az én nyelvemet beszéli? Állítsa át, ha nem érti! Ért ez egyáltalán valamit?!"

Nem akar újra kapcsolódni, és mivel fogalmam sincs róla, hogy hol vagyok, ezért félre állok, és újraindítom a rendszert. Aztán őket sem kell ám félteni, a gépeket, ők is tévedhetnek. Hát persze! Haladok nyugodtan, kényelmesen az autópályán, az én kihajtóm még 50km-re van, amikor a közös csatornán a kedves hölgy arra kér, hogy a körforgalmat hagyjam el a 3. kijárón. Na, ilyenkor mi van? Gondolom revansot vesz, amiért egyébként nem szoktam rá hallgatni, kicsit meg szeretne tréfálni. Esetleg burkoltan célozgat rá, hogy itt még 10 éve nem volt ám autópálya, szóval nem ártana frissíteni a programot. Kis szemét, nagyon vicces. Vagyis akkor nem is téved, csak finom utasításokat próbál adni. Finoman, nehogy megsértődjek, figyel a lelkivilágomra, igazán megható. Szóval a közös hangot csak ritkán szoktuk az autómmal megtalálni, valószínűleg a figyelmetlenségem miatt. (Ne bólogass!) Azért, ha én is koncentrálok erősen, el szokott vinni A-ból B-be, olyankor büszke rám nagyon, szokta mondani, hogy az úticél az út jobb, vagy bal oldalán található. Elismerésként megkérdezi, hogy elégedett vagyok-e, és ha igen, akkor mennyire. Itt azért elgondolkodtató a kérdés, hogy saját magát dicséri, hogy el tudta végezni a munkáját, vagy engem, hogy sikerült végre felfognom valamit. (nevetek). A másik nagytudású meg az okostelefonom. A helyzet ugyanaz; ő szeretne irányítani, ha már megbízom vele, ÉN meg teszek rá, hogy miket mond. Rövid történetem vele, amikor vonattal elutaztam egy nagyvárosba, vagyis én csak kísértem egy ismerősömet. Mondván, hogy nem lehet nagy baj, hiszen ott van a navi a telefonomon. Igen, hogyne! Első neki futásra, hogy ne kelljen sorba állnom a jegyváltónál, letöltöttem egy jegyvásárló applikációt a netről (igen, a letöltés már nagyon megy), így gyorsan tudok vásárolni, és nem kell papírozni. Micsoda találmány! Igen ám, de odáig már nem jutottam el, hogy sikeres legyen a vásárlás. Hogy miért? Azóta se derült ki…beálltam hát a sorba, nagy fintorgások közepette, és megvásároltam azt a bizonyos papír formátumú jegyet. Egy kérdést azért megért, hogy mit rontottam el, próbáltam segítséget kérni a pénztárban, de a hölgy már a feltett kérdésemet sem értette. Hát jó, ezt engedjük el, vannak nálam nehezebb esetek is. Hosszú vonatút után a cím birtokában, majd ÉN navigálok, hogy merre kell menni. ÉN hülye; 1.5 órás menetelés a forró nyári melegben, hideg víz, élelmiszer, és fejfedő nélkül, mikor megérkezik az első "Mikor érünk már oda?" kérdés után ránézek a navimra, és…láss csodát! A kék kis nyíl pontosan az ellenkező irányba mutat, mint amerre mentünk. Még azt sem vettem észre, hogy folyamatosan az újratervezés miatt rövid időközönként rezgett a telefon a kezemben. Ejha! De legalább rájöttem, hogy totál az ellenkező irányba megyünk, mint, ahogy kellene…jóisten gyere le! (óriási taps!) Mikor az úti társammal közöltem eme remek hírt, féltem egy kicsit, hogy futnom kell majd. Szegény megkérdezte, hogy hol vagyunk, és tudunk-e valamilyen segítséget kérni. A válaszom; nem, és nem tudom. Így már ketten néztük a telefon kijelzőjét. Jogosan intézték felém a következő kérdést; mondanak nekem a navin lévő jelek bármit, vagy csak mentem bele a nagyvilágba? Hát persze, hogy nem, de hiába is beszélnének! Gyalogos, autós, tömegközlekedéses opció után szerepelt egy "bolt" kifejezés is. A "tudunk-e valamilyen segítséget kérni?" kérdés erre a jelre irányult. Csak csóváltam a fejemet, és néztem értetlenül, hogy én nem akarok boltba menni….Azt gondolom, hogy ezen a ponton érthető okoknál fogva nem volt több kérdése az ismerősömnek. Elvette a telefonomat, hogy innentől ő irányít, és legyek kedves utána nézni a "bolt"-nak. Ezt az egyet nem tartom teljesen tisztességesnek, mert a "taxi" kifejezés már elég régóta használatos szó, a "bolt" pedig mindig is bevásárlást jelentett. Ennek az észrevételemnek hangot is adtam. Nem kellett volna. (nevetek). Utólag már mókásnak tűnik, de ott eléggé kellemetlen volt, hogy elmegyek kísérőnek, és azt sem tudom, hogy hogyan fogjam meg a telefonomat. Azóta sem hívtak kísérni. Vajon miért? Szóval, okostévé, okosautó, okostelefon, mindegy nekem. Az én életemet időnként igencsak megnehezítik, nemhogy megkönnyítenék. Mint minden mást, ezeket is meg kell tanulni. Pont. Jövök vissza!