Nyári szösszenetek - a Bálna

Bálna a Balaton partján, kedves Olvasók! Ezt meg kell Veletek osztanom! Ott voltam, láttam, test közelből, félelmetes volt, és éppen az életben maradásért küzdött. Higgyétek el, borzasztó látvány volt szegény. Hatalmas, fehér teste körbe virította a partvonalat, akik látták, csodájára jártak, hogy még létezik. Na jó, nem éppen Moby Dick volt az, de közel járt hozzá. Nekem van szerencsém őt naponta újra- és újra látni, akárhányszor csak belenézek a tükörbe. Félelmetes. Bálna a Balaton parton küzd az életben maradásért, avagy leutaztam a Balaton körüli kerékpárútra kipróbálni az állóképességemet. Hát mókás volt. Volt két kísérőm is, ugyan nem mondták, hogy soha többet nem kísérgetnek (persze, nem merték), de az bizonyos, hogy egy életre szóló élményt szereztem nekik, és végül mindenki ép bőrrel megúszta a kalandot.

2021 nyár. A tükröt botránkoztatva nézegettem magamat, hogy valamit kellene kezdeni az árván hagyott testemmel, mert Hófehérke megirigyelné a színemet, és könnyebb átugrani, mint megkerülni. Belegondoltam, hogy ha Hófehérkéset játszanék, és én szólítanám így meg a varázstükrömet, hogy;

• "Tükröm, tükröm, mondd meg nékem… - még be sem tudnám fejezni a mondatomat, amikor feltenné a tükör lakó lény a kezét, hogy;
• Állj! Ne is folytasd! Menj el egy szoláriumba először, kezdj bele egy durva fogyókúrába, aztán majd, ha nézel ki valahogy, akkor visszatérünk erre a kérdésre!" – majd fintorral az arcán kétszer – háromszor végig mérne, és elfordulna tőlem.

Na, ezeket a sértő, megalázó köröket megspórolom azzal, hogy nem kezdek el cseverészni a tükrömmel, így a lényem nem tud beszólni semmit. Meg egyébként sem remélhetőleg. Viszont megfogadom képzeletbeli tanácsát, és felkeresek egy szoláriumot, utána pedig harmad magammal tervezek egy fogyókúra kört a Balaton parton. A szolárium azért létfontosságú ebben az ügyben, mert ha már kövér vagyok, legalább fehér ne legyek. Kicsit finomítsak a látványomon. A szoláriumban egy nagyon kedves hölgy ajánl nekem egy gyengébb fekvő gépet, mondván, hogy ne grillezzen meg azonnal. Lehet, hogy végig futott az ő gondolatain is, hogy praktikus lenne: némi olaj, kis fűszer, befekszek egy jó fél órára egy erősebb gépbe, és már csak egy alma hiányzik a számból. Máris kész az ebéd sült malac formájában a szoláriumban dolgozók számára. Szóval valóban kedves volt, nem akart nekem rosszat, ellenállt a kísértésnek. Mmm, finom falatok. (nevetek) Befeküdtem hát a gépbe, és esküszöm, hogy fehérebben másztam ki belőle 15 perc után, mint, ahogy bementem. Sebaj, majd a napon. Juhúú! Irány a Balaton! Teljes menetfelszerelésben. Mindhárman bemelegítünk, bicajok felkészítve, az útvonal adott. Balatonaliga – Fonyód a ránk váró távolság. Röpke 60 km. Ahhoz, hogy ne kelljen hordágyon távoznom az érkezési helyszínről, engedményt ajánlanak a társaim, mégpedig a vissza utat már vonattal tesszük meg. Juhúú! Balatonon, aki járt már arra, az tudja, hogy szépen ki van építve a kerékpárút, táblák, útfelfestések mutatják, hogy merre nem tévedsz el. Ez talál még nekem, a nagy eltűnő művésznek is menni fog, és végül elindulunk. Tekerünk – tekerünk, csak úgy hasítjuk a levegőt, már megtettem 0,2 km-t is talán, mikor azt veszem észre, hogy a kísérőim már réges-régen eltűntek. Pár perce még láttam őket, aztán a horizont elnyelt mindenkit, vagy csak egy nagyobb bukkanó, amin próbálok feljutni. Érzem, hogy a fejem tetejéről is folyik a víz, sőt, még onnan is, ahonnét nekem nem folyhat. Érzem minden porcikámat, minden izmom megfeszül, küzd, és csak küzd. Halk csörömpölést hallok a hátam mögül, majd egyre közeledik. Végül utol ér a félelmetes hang, és akkor látom, hogy kb 4-5 éves gyerekek apró bicajjal szélsebesen eltekernek mellettem. Szélsebesen? Mennyivel mehetnek azok a pici gyerekek? 3km/h-val? Valamelyiknek a kormányából még kilógnak a színes szalagok, olyan picik. Le kell állnom, nem bírom tovább. Zihálásomtól zeng a Balaton part, élet – halál harcot vívok a levegőért, mindenem zsibbad, patakokban folyik rólam a víz. Ráborulok a bicajom kormányára, és ott nézem végig életem filmjét, ahogy lepörög előttem, amikor jön a kegyelemdöfés, egy távoli hang formájában;

• "Drága hölgyem! Jól van? Nem kell segítség? Furán veszi a levegőt!
• Jaj, nem kell köszönöm, csak elfáradtam!"

Jóisten! Ez mennyire gáz? Kiszól egy erkélyről egy idős úr, hogy nem készülök meghalni? Végülis már letekertem 200m-t. Világrekord. A társaim meg sehol, lehet, hogy unalmukban leálltak már valahol ebédelni. Nagy nehezen tovább indulok, és mikor a bukkanó tetejére érek, akkor látom, hogy egy hatalmas tisztáson a vízparton ülnek a fiúk, meg rajtuk kívül még vagy százan, ott a pihenő. Rám várnak, de már hosszú percek teltek el, mióta ők leálltak. Felteszik a kérdést tréfálkozva, hogy visszafordultam valamiért? Mire én kifulladva közlöm, hogy már majdnem vissza fele gurultam. Kis pihenő után újra elindultunk. Most már valaki mindig mellettem volt a biztonság kedvéért. Tekertünk a tűző napon, szeltük a km-eket, néha leálltunk pihenni. Aztán következett egy nagy kereszteződés, legnagyobb meglepetésemre autókkal megspékelve. Milyen fura ez egy úttesten... Elsőbbséget kellett adnom, gondoltam leállok, és leszállok a bicajról, és abban a pillanatban egyszerre mindkét féket hirtelen beszorítottam a Mountain Bike-omon… a bicaj megállt, én repültem. Magasugrás a bringa felett, majd gurulás a földön egy autó elé. Ennél kellemetlenebb helyzetbe már nem is kerülhettem volna. Felugrottam, és amilyen gyorsan csak tudtam, elszaladtam a bringával együtt a kereszteződésből. Utánam pedig tekintetek sokasága. Nagyon ciki, most szétnyílhatna alattam a föld. De legalább elmondhatom magamról, hogy nyomokban színeket tartalmaz (szereztem néhány foltot). Az utunk vége felé már felhagytam a beszélgetéssel is, addig még szóval tudtak tartani, de a 45. km után már örültem, hogy élek, nem voltam jó társaság. Egyszer csak a messzi távolban egy nagy sárga dobozos autót véltem felfedezni, piros ferde csíkokkal az oldalán. Felkiáltottam; "… a Taxim! Jövök már!" Egy mentőautó végezte a dolgát, de nem volt súlyos az esetük. Azon az úton több csevegésre már nem futotta tőlem.

Elértük Fonyódot, majd a vasútállomáson a bringám mellett készültek rólam sztárfotók. Itt volt, megcsinálta, és túl élte címmel.Büszkén küldtem a fényképeket a fontos hozzátartozóimnak, sőt, mi több. Méghogy szolárium? Úgy leégtem a tűző napon, hogy még a tükör képzeletbeli lényem is büszkén vigyorgott rám. Mindentől függetlenül a súlyom továbbra is birtokol engem. Na jó, lehet, hogy 10dkg-ot sikerült a Balaton partján hagynom. De, mint mondtam, láttam! Ott volt a bálna, ott voltam! 😊