Egy fiú

A történet egy 12 éves kisfiúról szól, akit a sors kegyetlen iróniája megtanított arra, hogyan kell elfogadni és megbecsülni az életet, akár milyen is legyen az. Egy kisfiú, aki még azt sem tudja, mi is az élet valójában, még fel sem tudja fogni annak értékeit, még meg sem tudta csodálni szépségeit. A sors az élet egy kegyetlen oldalát mutatta be a fiúnak, de azt feketén-fehéren, a maga véres valóságában.

A story '99 nyarán játszódik, amikor a Szabó család céljai közt szerepelt egy franciaországi utazás közösen az egész családdal. Az apa már jól ismerte ezeket az utakat, hiszen jól menő vállalatának működése számtalan külföldi utat tett már lehetővé. Ez az út is az ő ötlete volt. Ahogy a kis Peti és a 7 éves húga még fel sem fogták igazából, milyen csodálatos út vár rájuk, a szüleik gondosan készültek a nagy útra, hogy minden gondtalan, és probléma mentes legyen. Szüleik elmagyarázták gyermekeiknek hova mennek, mi vár ott rájuk, és mit fognak csinálni ott. Peti húga még nem is igazán, de Peti már nagyon várta azt a nagy napot, amikor elindulnak, és felfedezik a számára még ismeretlen világot. Telt-múlt az idő, végül eljött a várva várt nap. A családfő hatalmas bőröndökkel, és utazótáskákkal felpakolva ment a kocsihoz, míg a családja az apróbb dolgokkal volt elfoglalva. Majd mikor minden és mindenki útra kész volt, kocsiba ültek és elindultak.

Mindenki nagyon izgult, vajon, hogy fog sikerülni a család első nagy nyaralása. Az úton minden rendben volt, sehol egy baleset, egy karambol, ami megzavarhatta volna a család nyugalmát, mintha direkt csak az ő kedvükért, nyugalom volt az ország útjain. Már több órája utaztak, majd leszállt az este, és a gyerekek álomba merültek, a feleséget is csak a halk rádió hangja tartotta ébren. Másnap reggel még a férj átadta a feleségének a kormányt, hogy ő is tudjon pihenni. A gyerekek útközben játszottak, énekeltek, és kedvenc mesekönyvüket nézegették. Az autópályáról áttértek egy kissé nyugalmasabb környezetbe. Itt nem az autók tömkelege volt a fő látni való, hanem a rügyező fák, és bokrok sokasága. Az úton csak néha-néha haladt el mellettük egy autó, ahogy közeledtek a határhoz. Ezután mintha megváltozott volna valami. Útközben már messziről láthatóak voltak az egész úttestet beterítő ablak szilánkok, amelyek egy korábbi balesetről tanúskodtak. Majd közelebb érve a maradványokhoz, már látszottak azok a fém darabok is, amelyek valószínűleg egy széttört autóról származtak. A házaspár elhűlve nézte az utat, majd az asszonyt egy furcsa érzés kerítette hatalmába. A férje csak azzal tudta nyugtatni a feleségét, hogy aggodalomra semmi oka, hiszen úgy ismeri már az utat, mint a saját tenyerét, így a vezetést ismét a férj vette át. Az asszony nem győzte urát figyelmeztetni, hogy vigyázzon. A férfi persze meg csak nevetett felesége aggályoskodásán, mert ő nem érezte azt, amit az asszonya. Majd elmagyarázta neki, hogy több éves tapasztalata van a vezetésben, külföldi útjainak megtételéhez gyakran választja ezt az utat. A férj prédikációja hatásos volt, mert az asszonyt körül vevő kételyek, és félelmek mind eloszlottak, és a nő feje kitisztult. Mikor a nő már nagy nehezen lenyugodott, az apa úgy döntött, hogy rákapcsol egy kicsit a sebességre, mert a betervezett időt már túllépték. Azonban senki sem sejtette, hogy a közelgő veszély még csak most leselkedik rájuk.

A pillanat műve volt csupán, amikor egy bokorból a nagy sebességgel haladó autó elé kiugrott egy őz. Az apa hirtelen elrántotta a kormányt, ahogy megijedt, és egyenesen a velük szembe jövő autóba hajtott. Miután az események néhány másodperc alatt lepörögtek, a végén csak Peti volt az, akinek semmi baja nem lett. A kisfiúnak egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd miután a nagy ijedtségből magához tért, szép lassan, óvatosan kiszállt az autóból, úgy, mintha tudta volna, milyen látvány fogja fogadni. Kezei, lábai hirtelen remegésbe kezdtek, mikor szembesült a látvánnyal, ami odakint fogadta. Mindenütt üvegszilánkok, széttört fém, és műanyag darabok, a felismerhetetlenségig szétroncsolódott, összenyomódott autók, és nem messze tőlük az úttesten egy elhalt őz látványa fogadta. A kisfiú megrémülve nézett szét a borzalmak világában, a hideg átfutott vékony, reszkető kis kezein, és hirtelen minden elsötétült körülötte. Mindent egy hatalmas nagy szürkeségben látott, mintha egy sötét és mély verembe zuhant volna, ahonnan nincs kiút. A kisfiú életében most először leáldozott a nap, minden hite, és reménye szertefoszlott, amit a nyaralás köré szövögetett. A fiú felnőtteket meghazudtoló bátorsággal sietett szülei segítségére, de nem tudta, hogy ami most következik, az az eddig látottaknál is szőrnyebb lesz. Édesapja ajtaját kinyitva szembesült a ténnyel, hogy közel sem lesz olyan könnyű dolga, mint amilyennek hitte azt. Látta apját, amint az összeroncsolódott műszerfal alá beszorult lábai vérbe fagyva, megmerevedve álltak. A feje tele volt véraláfutásokkal, sebekkel, és vágásokkal, melyektől arca eltorzulva feküdt a kormányon, kezei pedig úgy szorították a kormányt, mintha abban reménykedett volna, hogy útjukat folytatni fogják. A fiú anyja volt a legkilátástalanabb helyzetben. Az ő oldalán érte ugyanis az autót a legnagyobb kár, és az ülésnek neki dőlve olyan nyugodt volt, mintha nem is történt volna vele semmi. A kishúgát nem látta sehol, ő eltűnt valahol az ülések alatt. Édesapja zsebében kutatott a telefonja után, hiszen ez volt az egyetlen segítsége, a semmiben egyedül maradt fiúnak. Felhívta a mentőket, mire azok felmérve a helyzetet, elindultak a fiú segítségére. A fiú agyán ekkor átfutott a gondolat, hogy mi lehet azzal az emberrel, aki a másik kocsiban volt. Oda sietett hozzá, amikor látta, hogy akár hálát is adhatna az égnek, hogy annak az embernek nem történt komolyabb baja. Peti odasúgta az embernek, hogy nyugodjon meg, ne féljen, már hívott segítséget, hamarosan jönnek a mentők. Megérkeztek a mentők, és miután szembesültek a látvánnyal, azonnal belefogtak a mentésbe. A fiú családját, és a másik autó utasát bevitték a kórházba, ahova Peti is elkísért mindenkit. A széttört autókat pedig az autómentőkre bízták. Az út hosszadalmas volt, mialatt Peti mindent részletesen elmesélt az őt faggató mentősöknek, azok pedig megdicsérték őt végtelen bátorságáért.

A kórházba érve a fiú a folyosón várakozott, és várta a fejleményeket. Miközben telt-múlt az idő, a fiú szeme előtt zajlottak le a mindennapos kórházi események, betegeket hoztak, betegeket vittek, egyik eset súlyosabb volt, mint a másik. Végül megszületett az első eredmény. A fiú édesapja felébredt. A legrosszabb viszont még csak ezután következett. A fiút nem merték szembesíteni a hírrel, hogy édesanyja és húga már nincs többé. Bevitték egy kórterembe, ahol apja az ablaknál állt, és nézett ki a homályos ablakon túli világba, miközben fejében mindenféle gondolatok keveredtek. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy két kis apró kéz körül fonódik a derekán, és enyhén megszorítja. Megfordult, és a háta mögött ott állt a fia. Az apa aggódva átölelte fiát, és örült annak, hogy épségben láthatja. Az apa ekkor fia szemébe nézett, ahonnan a fiú kiolvasta, hogy valami nagyon nagy baj történt. Ekkor az apa szemében apró, csillogó könnycseppek jelentek meg, majd teljes nyugodtsággal valami olyanról kezdett beszélni, hogy az édesanyja, és a húga odafentről mindig figyelni fognak, és vigyáznak majd rájuk, és, hogy lélekben mindig ott lesznek majd velük. A kisfiú ekkor mintha megértette volna, hogy miről van szó, hirtelen szorongást érzett a szívében, és szemeiben olyan mérhetetlenül nagy fájdalom látszott, amilyet addig még soha senki nem látott rajta. Szorosan megölelték egymást édesapjával, és tudták, hogy ezután csak egymásra számíthatnak majd, de legbelül ott lesznek velük elvesztett családtagjaik. Néhány hét múlva elérkezett az anya és a kislány születésnapja, ami ugyanazon a napon volt. Most először a nagy születésnapi parti helyett, tetőtől-talpig feketében, kezükben egy-egy szál rózsával, és egy mécsessel indultak el abba a temetőbe, ahova a kislány és az anyukája utolsó útja vezetett, és ahol örök nyugalomra helyezték őket. Mikor oda értek a sírhoz, meggyújtották a mécseseket, és visszagondoltak azokra a régi időkre, amikor még az egész család együtt volt. A régi szép emlékekre, a franciaországi utazás pedig már csak az apa által felállított tervekben valósulhatott meg.